|
Természetvédelmi őr (angol nyelven ranger) Magyarországon jogszabályi alapon több mint 30 éve létezik, jogállása, feladatai, jogosultságai és kötelezettségei azonban az utóbbi évtizedben jelentősen megváltoztak. A természetvédelmi őr 1993 óta köztisztviselő, jogosultságait és kötelességeit pedig az 1997. évi CLIX törvény II. fejezete jelentősen kibővítette. A feladatellátásuk részletes szabályait miniszteri rendeletként 2000-ben kiadott Szolgálati Szabályzat állapítja meg.
A mai, korszerű értelemben a természetvédelmi őr gyűjtőfogalom, amely magában foglalja a különböző beosztású állami természetvédelmi őröket és az önkormányzati természetvédelmi őröket.
A hatályos új jogszabályok alapján a természeti és a védett természeti területek és értékek megóvása, őrzése, károsításának megelőzése érdekében egyenruhával, szolgálati igazolvánnyal és jelvénnyel, szolgálati maroklőfegyverrel és más technikai eszközökkel ellátott tagokból álló Természetvédelmi Őrszolgálat működik valamennyi nemzeti park igazgatóság szervezetében. Emellett az önkormányzatoknak is lehetőségük van a helyi jelentőségű védett természeti területek őrzésére önkormányzati természetvédelmi őrt alkalmazni. Az állampolgárok polgári természetőrként segíthetik a természetvédelmi őrök munkáját.
Hazánkban 10 nemzeti park igazgatóság van, amelyek az állami természetvédelem területi szervei; elnevezésüket a működési területükön levő nemzeti parkról kapták. Működési hatáskörük kiterjed a teljes közigazgatási területükre, amely magában foglalja:
- a nemzeti parkot, a tájvédelmi körzeteket és a természetvédelmi területeket,
- a nem védett természeti területeket is, ahol a természeti és a védett természeti értékek megóvása szükséges.
A nemzeti park igazgatóságok alapvető feladata:
- a védett természeti területek természetvédelmi kezelési tervének elkészítése és természetvédelmi kezelése,
- természetvédelmi szabálysértési hatósági feladatok ellátása,
- Természetvédelmi Őrszolgálat működtetése és további természetvédelmet szolgáló állami szakmai feladatok.
Az állami természetvédelmi őr a nemzeti park igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálatának tagja, intézkedésre jogosult, egyenruhával és megfelelő szolgálati eszközökkel felszerelt hatósági személy. Alapvető feladata a természeti értékek és területek, kiemelten a védett természeti értékek és a védett természeti területek hatósági őrzése. Sokrétű feladatkörük magában foglalja:
- a természetvédelmi hatósági őrzést
- a nemzeti park igazgatóság szabálysértési hatóság területi ügyintézési feladatait,
- továbbá a nemzeti park igazgatóság védett természeti területek és értékek természetvédelmi kezelésével kapcsolatos területi feladatainak ellátását is.
Az állami természetvédelmi őr a természet védelme érdekében jogosult és köteles többek között:
- a természetvédelmi előírások betartásának ellenőrzésére,
- a természetvédelmi érdekeket sértő, a természeti és a védett természeti értékeket és területeket veszélyeztető vagy károsító cselekmény esetén személy és jármű feltartóztatására, személy igazoltatásra, csomag és jármű átvizsgálására,
- vadászok és horgászok teljes körű ellenőrzésére,
- természeti érték és a veszélyeztetéséhez használt eszköz visszatartására,
- természetkárosítás bűncselekménye elkövetésének tettenérése vagy az intézkedésének ellenszegülése esetén személyt elfogni, visszatartani vagy előállítani,
- jogszerű intézkedésével szembeni ellenszegülés esetén annak megszüntetésére kényszerítő eszközt (testi kényszer, bilincs, rendőrségi vegyi sokkoló, szolgálati kutya) alkalmazni (szolgálati maroklőfegyverük önvédelmi célú),
- szabálysértési, államigazgatási és büntető eljárást kezdeményezni, valamint helyszíni bírságot kiszabni.
A nemzeti park igazgatóságok keretében jelenleg összesen 264 állami természetvédelmi őr dolgozik. Egy fő természetvédelmi őrre így átlagosan 352 km2 működési terület, azon belül pedig 3200 ha országos jelentőségű védett természeti terület és 4500 ha országos jelentőségű védett természeti területen kívüli Natura 2000 terület, továbbá 140 régészeti lelőhely jut.
Az állami természetvédelmi őr szolgálati egyenruházata jogszabályban meghatározott zöld színű és fazonkialakítású. A szolgálati egyenruha jelzései:
a karjelvény,
a nemzeti park igazgatósági állományjelző,

a szolgálati beosztásjelzés,

a sapkajelvény,
szolgálatban a szolgálati igazolvány és jelvény.
A Természetvédelmi Őrszolgálat országos szakmai irányítását és felügyeletét a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Természetvédelmi Hivatalának jogutódja a Vidékfejlesztési Minisztérium, Környezetügyért felelős Államtitkársága, Természet- és Környezetvédelmi Helyettes Államtitkársága látja el.
A természetvédelmi őrök listája és a munkáltató szervek megnevezése.
Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság
3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1.
1 Rózsa Sándor
2 Kanyok Zsolt
3 Burinda Tamás
4 Mihalik Imre
5 Korpás Attila
6 Juhász Tamás
7 Firmánszky Gábor
8 Pelles Gábor
9 Szegedi Zsolt Viktor
10 Béres István
11 Petrovics Zoltán
12 Váczi Béla
13 Drozd Attila
14 Serfőző József
15 Majoros Richárd
16 Lontay László
17 Keresztesi Péter
18 Tóth Péter
Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság
8229, Csopak Kossuth Lajos u. 16.
1 Békássy Gábor
2 Nagy Attila
3 Barcza Ákos
4 Barcza Gábor
5 Simon Pál
6 Lelkes András
7 Zábrák Károly
8 Mészáros András
9 Hardi Ferenc
10 Vers József
11 Primusz József
12 Kovács Zoltán
13 Kárpáti Borbála
14 Vókó László
15 Cserép Attila
16 Fischer József
17 Kenéz István
18 Nagy Kornél
19 Rózner György
20 Novotny Zsolt
21 Sinka Gábor
22 Dr. Nagy Lajos
23 Novák Marcell
24 Csiszár László Viktor
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
3304 Eger, Sánc u. 6.
1 Bodnár Mihály
2 Mlakár Péter
3 Tóth László
4 Judik Béla
5 Fitala Csaba
6 Harmos Krisztián
7 Juhász Róbert
8 Borbáth Péter
9 Lantos István
10 Czikora János
11 Urbán László
12 Mezei János
13 Juhász Tamás
14 Szarvas Imre
15 Stoszek Krisztina
16 Kleszó András
17 Pongrácz Ádám
18 Bartha Attila
19 Barta Zsolt
20 Seres Mihály Nándor
21 Zákány Albert
22 Sasvári János
23 Magos Gábor
24 Győrfy Hunor
25 Ferenc Attila
26 Domboroczki Gábor
27 Török Hunor Attila
28 Bartha Csaba
29 Joó Miklós
30 Szabó Lajos
31 Reményfy László
32 Ézsöl Tibor
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
7625 Pécs, Tettye tér 9.
1 Varga Zsolt
2 Kováts László
3 Deme Tamás
4 Horváth Zoltán
5 Pintér András
6 Kulcsár Péter
7 Völgyi Sándor
8 Mezei Ervin
9 Csokonai Péter
10 Dudás György
11 Omacht Zoltán
12 Dombi Imre
13 Szegvári Zoltán
14 Bodó János
15 Zöldvári Ákos
16 Glacz Róbert
17 Sztellik Endre
18 Csór Sándor
19 Szendi József
20 Mórocz Attila
21 Schurk László
22 Felső Barnabás
23 Gregorits János
24 Hódossy Attila
25 Kovács Attila
26 Dani Boldizsár
27 Gubacsi Mihály
28 Nagy Tibor
29 Nyemcsok Tamás
30 Wágner László
31 Schmidt Tamás
32 Egerszegi Attila
Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság
2509 Esztergom, Strázsa-hegy
1 Staudinger István
2 Halász Antal
3 Kiss Péter
4 Vizkert András
5 Bezeczky Árpád
6 Kundráth Ferenc
7 Baloghné V. Éva
8 Grosz Róbert
9 Csáky Péter
10 Czumpf Attila
11 Darányi László
12 Nagy László
13 Kovács Zoltán
14 Bezeczky Gergely
15 Kepes Zsolt
16 Szénási Valentin
17 Géringer Péter
18 Bíró Sándor
19 Csonka Péter
20 Bukri Julianna
21 Dr. Jankainé N. Szilvia
22 Janata Károly
23 Vidra Tamás
24 Csihar László
25 Selmeczi Kovács Ádám
26 Kazi Róbert
27 Bíró Tamás Zoltán
28 Nagy Imre
29 Novák Adrián
30 Klébert Antal
31 Fodor Zsófia Angéla
32 Kagyerják Pál
33 Vincze Tibor
Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság
9435 Sarród, Rév-Kócsagvár
1 Ásványi Antal
2 Sipos Tibor
3 Fülöp Tibor
4 Szabó Csaba
5 Mogyorósi Sándor
6 Kozák Gábor
7 Németh Árpád
8 Horváth Gyula
9 Horváth Béla
10 Váczi Miklós
11 Felber Péter
12 Peimli Piroska
13 Kugler Péter Csaba
14 Udvardy Ferenc
15 Pető Zsolt
HortobágyiNemzeti Park Igazgatóság
4002 Debrecen, Sumen u. 2.
1 Kapocsi István
2 Szél László
3 Zalai Tamás
4 Kelemen Attila
5 Gulyás András
6 Bessenyei László Bence
7 dr. Kovács Gábor
8 Vasas András
9 Ujfalusi Sándor
10 Barcánfalvi Péter
11 Gál Lajos
12 Simay Gábor
13 Tar János
14 Herczeg Ferenc
15 Végvári Zsolt
16 Boruzs András
17 Tihanyi Gábor
18 Máté Rudolf
19 Demeter László
20 Dr. Ebesfalvi Sarolta
21 Homoki Károly
22 Monoki Ákos
23 Sallai Zoltán
24 Szilágyi Attila
25 Horváth Tibor
26 Habarics Béla
27 Monori György
28 Mazsu István
29 Dr. Tallósi Béla
30 Juhász Tibor
31 Hunyadvári Péter
32 Gyarmathy István
33 Dávid Jenő Norbert
34 Gebei Lóránt
35 Hoffmann Károly
36 Pompola Krisztián
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
6001 Kecskemét, Liszt F. út 19.
1 Agócs Péter
2 Bakacsi Gábor
3 Kurmai Péter
4 Sárkány József
5 Puskás József
6 Nagy István
7 Pigniczki Csaba
8 Rácz András
9 Molnár László
10 Bártol István
11 Krnács György
12 Somogyi István
13 Ludnai Tünde
14 Tajti László
15 Pál Szabó Ferenc
16 Pálinkás Csaba Ferenc
17 Kovács Sándor
18 Vadász Csaba
19 Erdős Sarolta
20 Kis Viktor
21 Bíró Csaba
22 Pataki Zsolt
23 Horváth Dénes
Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság
5541 Szarvas, Anna-liget
1 Parczen Balázs
2 Tóth Tamás
3 Széll Antal
4 Lengyel Tibor
5 Forgách Balázs
6 Puskás László
7 Bíró István
8 Török Sándor
9 Kotymán László
10 Boldog Gusztáv
11 Harsányi Dezső Attila
12 Tóth Imre
13 Csáki Imre
14 Vizes Tibor
15 Őze Péter
16 Czifrák Gábor
17 Motkó Béla
18 Marik Pál
19 Bránya Krisztián
Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság
9941 Őriszentpéter, Siskaszer 26/a
1 Horváth Ildikó
2 Márkus Rita
3 Gruber Ágnes
4 Tanner Tibor
5 Horváth Csaba
6 Máté Mihály
7 Kóródi Blanka
8 Jandrasits László
9 Szabó Imre
10 Szekeres Zsófia
|