|
Tisztelt Érdeklődők!
A következő oldalakon a helyi jelentőségű védett természeti területekkel kapcsolatos olyan témakörökről találhatnak információkat, melyek a jegyzők, illetve az önkormányzatok természetvédelmi vonatkozású napi feladatellátását könnyíthetik meg.
Az alábbiakban részletes információkat találhatnak a védetté nyilvánítási eljárás folyamatáról, a jegyző, mint természetvédelmi hatóság egyes hatósági és szakhatósági feladatairól, a települési és megyei önkormányzatok helyi védettségű területekkel kapcsolatos jogszabályban előírt tennivalóiról. A fentiek mellett az önkormányzatok számára nyitva álló természetvédelmi témájú pályázati lehetőségekről is találhatnak információkat, csakúgy, mint a fás szárú növények védelmével kapcsolatos legfontosabb szabályokról, vagy a településrendezés során figyelembe veendő természetvédelmi szempontokról. Letölthető továbbá egy ún. "minta-rendelet" is, amely – az érintett önkormányzat egyedi igényeihez igazítottan – segítséget nyújthat új területek védetté nyilvánításához.
A nyilvántartásunkban szereplő helyi jelentőségű védett természeti területek adatait megyénként bontásban itt találhatják.
Az egyes témakörök leírásának – jogszabályi változások miatt szükséges – folyamatos frissítésére és a fentiek mellett egyéb, az önkormányzatok és a jegyzők természetvédelmi szempontú feladatellátását elősegítő témakörökkel kapcsolatos információk megjelenítésére törekszünk.
A tematikus oldalakkal kapcsolatos esetleges észrevételeiket, javaslataikat, kérdéseiket a helyivedett@vm.gov.hu e-mail címen várjuk.
|