Hazai elterjedés
A hazai farkas állományt az ország nagy részéről kiirtották, a XX. sz. során szórványos előfordulásait regisztrálták a Dunántúl és a Duna-Tisza köze déli részéről, valamint az Északi-középhegység Mátrától keletre eső területéről és Szatmár-Beregből. A visszatelepülés következtében előfordulásának két gócpontja alakult ki mára. Észak-kelet Magyarországon vannak a stabilabb és gyakoribb előfordulások. Az Aggteleki-karszton kis létszámú, de szaporodó falkák élnek. A Zempléni-hegység térségében szintén megfigyelték szaporodását. Rendszertelenül előfordul az Északi-középhegység más területein, például a Bükkben és Mátrában is. Az elmúlt másfél évtizedben a román határ mentén, valamint Szatmár-Beregben, a nyitottabb síkvidéken is volt néhány észlelése. A 80-as és a 90-es években a Duna-Tisza köze déli részén, Bácskából bevándorló egyedek telepedtek meg. Az itteni előfordulások rendszertelenebbek, de kölyköt nevelő egyedeket innen is ismerünk.
Élőhely
A farkas elterjedési területén számos különböző élőhely-típusban megtalálható. A tajgán és a tundrán éppúgy megél, mint a sztyeppvidéken, a közep-ázsiai sivatagokban, vagy a Pamír sziklái közt. Jól alkalmazkodik az ember közelségéhez, megjelenése a lakott területek közelében sem kivételes. A hazai élőhelye, az eddigi észlelések szerint, a hegyvidék belsejének zárt erdőségeit, illetve a nagy kiterjedésű alföldi telepített erdőket foglalja el, ritkán jelenik meg nyílt vidékeken. A lakott területeket elkerüli.
Életmód
A farkas társasan, falkában élő, territoriális állat. A falkát a domináns hím és a domináns nőstény vezeti. A falka territóriumának határait szagjelekkel látja el. Rendszeres, normális aktivitásuk során is nagy területet, 50-500 km2 használnak, 6-10 km sugarú körön belül vadásznak. Téli kóborlásaik során ennél nagyobb, akár 50 km távolságra is eljuthatnak.
Természetvédelmi megítélés
A farkas helyzetének megítélése rendkívül ellentmondásos. Bár a faj az Európai Unióban védett, az egyes országok jogi szabályozásában a korlátozás nélküli vadászattól a teljes védelemig minden megtalálható. Ennek hátterében az ember-farkas konfliktusok, a károkozások országonként eltérő súlyossága húzódik meg. Európában kevesebb, mint 25 000 példánya él. Állományai csökkenéséért az ember a felelős. A természetes élőhelyek intenzív erdő- és mezőgazdálkodással való rombolása, utakkal, vasutakkal és emberi zavarásnak erősen kitett területekkel való feldarabolása, az illegális elejtés és az ellenőrizetlen turizmus a legfőbb veszélyforrás. Károkozását többnyire eltúlozzák. Ökológiai szempontból a faj, mint csúcsragadozó jelenléte mindenképpen kívánatos. Egy alacsony létszámú, de stabil állomány összességében gazdálkodási szempontból is hasznos lenne, hiszen az esetleges károkozásait a vadállomány szabályozásával, szelektálásával ellensúlyozná. Hangsúlyos feladat kell legyen a fajról kialakult kép megváltoztatása, az illegális elejtések visszaszorítása. Ebben a károk kompenzálása ill. gazdálkodók segítése a károk megelőzésében (pl. a nyájak védelme erre alkalmas kutyákkal) és támogatása a farkas számára kedvező környezet fenntartásában fontos feladat. Emellett cél az alkalmas élőhelyek és vándorlási útvonalak védelme. Ennek érdekében az ökológiai hálózathoz kapcsolódóan élőhelyi folyosók kialakítása, a vonalas létesítményeken a vadátjárók kialakításának szorgalmazása, az előfordulás magterületein a természetközeli állapotok és a zavartalanság biztosítása. Lényeges feladat a határainkon kívüli forráspopulációk állapotának figyelemmel kísérése, lehetőség szerinti javítása és a hazai területekkel való kapcsolat fenntartása.
Forrás: Bihari Z., Csorba G., Heltai M. (ed.) (2007): Magyarország emlőseinek atlasza. Kossuth Kiadó. Budapest. p. 360. ISBN 978-963-09-5610-9
A honlapon található dokumentumok szerzői jogi védelem alatt állnak, azok bármilyen célú felhasználása a szerzők előzetes engedélyéhez kötött.
