magyar english deutsch
Nemzeti Park Igazgatóságok


KEHOP-4.3.0-VEKOP-15-2016-00001

 
Vadonleső
Magyar Természettudományi Múzeum
Járművel való közlekedés védett természeti területen

European Greenbelt
European Greenbelt
Figyelem!


A honlapon található dokumentumok szerzői jogi védelem alatt állnak, azok bármilyen célú felhasználása a szerzők előzetes engedélyéhez kötött.
A természetvédelem emblémája védjegyoltalom alatt áll, annak bármilyen célú felhasználása a védjegyjogosult előzetes engedélyéhez kötött.

» hosszúszárnyú denevér
hosszúszárnyú denevér
 
Adatok:
 Magyar név: hosszúszárnyú denevér
 Latin név: Miniopterus schreibersii
 Tágabb kategória, magyar: Emlősök (osztály)
 Tágabb kategória, latin: Mammalia (classis)
 Szűkebb kategória, magyar: Denevérek (rend)
 Szűkebb kategória, latin: Chiroptera (ordo)
 Fokozottan védett: igen
 Természetvédelmi érték: 250 000 Ft
 Védetté nyilvánítás éve: 1901
 Fokozottan védetté nyilvánítás éve: 1993
 Rendelet melléklete: 2. melléklet
 Irányelvek: Élőhelyvédelmi Irányelv II.,Élőhelyvédelmi Irányelv IV.
 Egyezmények: Bern II.,CMS II.,EUROBATS


 
Testhossz: 4,8-6,2 cm, alkarhossz: 4,4-4,8 cm, testtömeg: 8-16 g
 
 
Hazai elterjedés
Magyarországon évtizedekkel ezelőtt a barlangos vidékeken közönséges faj volt, napjainkra azonban a tradicionális szálláshelyek túlnyomó többségéről eltűnt (pl. aggteleki Baradla-barlang, Szoplaki-ördöglyuk). Nagy, időnként 2-3000 állatból álló kolóniákat csak a Bükkben, Zemplénben és a Szársomlyó-hegyen ismerünk. Jelentősebb, néhány 100 állatból álló szaporodó állományai maradtak ezen kívül az Aggteleki-karszton és a Mátrában. A Dunántúlon napjainkban egyetlen nyári kolóniája ismert Nagyharsány közelében, mely néhány száz állatból áll. A hazai állomány nagysága valószínűleg már a 10.000 példányt sem éri el.
 
Élőhely
Szálláshelyeit kizárólag barlangokban és felhagyott bányavágatokban találjuk. Hazai megfigyelések szerint azokat a kiterjedt méretű földalatti szállásokat részesíti előnyben, ahol a bejárat után nem messze egy nagyobb terem található. Déli elterjedésű faj lévén a melegebb üregrendszerekhez ragaszkodik, jellemző telelőhelyein 7-12oC uralkodik, nyári kolóniája pedig a 16 oC fölé melegedő bányákat keresi. Táplálkozó területeiről nem sokat tudunk.
 
Életmód
A szállásokon az egyedek a mennyezeten csoportba tömörülve, rejtőzködés nélkül függeszkednek. Gyakran található más melegigényes denevérfajok társaságában, így patkósorrú denevérekkel, valamint közönséges és hegyesorrú denevérekkel együtt. Teleléskor magányosan és kis csoportokban is előfordulhat, de általában nagyobb tömegben találjuk. Elterjedésének északi zónájában évszakosan vándorol, szaporodó és telelőhelyei közt jelentős távolságokat, esetenként néhányszáz kilométeres utat is megtehet. A közép-európai kolóniáknál nyugat-keleti és észak-dél irányú vonulást is meg lehet figyelni. Gyűrűzési eredmények az ausztriai, szlovákiai, magyar és kárpátaljai szállások kapcsolatát igazolják. Az adatok alapján a hazai állomány nagyobb része szlovákiai, míg kisebb része a bükki és az aggteleki-karszti barlangokban vonul telelésre. A hazánkban gyűrűzött hosszúszárnyú denevérek külföldön leginkább Szlovákiában kerültek elő. A hazánkban mért legnagyobb távolságot egy Plavecké Podhradie határában 1959. március 25-én jelölt példány tette meg, melyet a következő év január 02-án ellenőriztek a 171 km-re lévő Szoplaki-ördöglyukban. Európai távrepülési rekordja 833 km volt.
 
Természetvédelmi megítélés
Jelenlegi ismereteink szerint a faj Európában két nagyobb feltételezett populációra, egy nyugati (Ibériai-félsziget, Nyugat-Alpok, Appennin-félsziget) és egy keleti állományra (Keleti-Alpok, Kárpátok, Balkán-félsziget) különül el. A két feltételezett populáció állományai közt - jelölés-visszafogás módszerrel - még nem sikerült kapcsolatot kimutatni, míg azokon belül kiterjedt kapcsolatrendszert igazoltak. A két populáció közötti feltételezett határon, a Németország és Svájc területén előforduló (előfordult) kolóniáknak a nyugati, míg az Ausztria területén lévő kolóniáknak a keleti populációval voltak igazolt kapcsolatai. Mivel az állományok drasztikus csökkenése miatt több ország területéről eltűnt, illetve már csak rendkívül ritkán, kis egyedszámban kerülnek elő példányai, ezért az állományok múltbeli kapcsolatrendszerének mai létezése már megkérdőjelezhető.
Az európai állományok többsége az elmúlt évtizedekben drasztikus állománycsökkenésen esett át, amit hazánk területéről is egyértelműen igazoltak. A hazánkban ismert régi barlangi szálláshelyek többsége ma intenzív turisztikai terhelés alatt áll (pl. Abaligeti-, Baradla-barlang), és a jelenleg ismert szálláshelyek nagyobb része is súlyosan veszélyeztetett. Hasonló a helyzet a mesterséges szálláshelyeken is, mivel a bányavágatok folyamatos karbantartást kívánnának. A faj ragaszkodik a tágas bejáratokhoz, így a bejáratok rácsos lezárásának alkalmasságát, melyet a barlanglakó fajok többségénél sikerrel alkalmaznak, a hosszúszárnyú denevér esetében az újabb vizsgálatok eredményei megkérdőjelezik. A hosszúszárnyú denevér telelése során a legkisebb zavarásra is igen érzékenyen reagál, így a téli barlanglátogatások rendkívül súlyos károkat okoznak. A szálláshelyen kívül bekövetkező beavatkozások is drasztikus hatással lehetnek az állományokra, például a dél-szlovákiai tölgyesekben alkalmazott nagy kiterjedésű vegyszeres kezeléseknek tudják be a St. Margarethen kőbánya állományának visszaesését (Matousek szóbeli közlése). A faj németországi állományának eltűnését a szintén a táplálkozó területeken végzett repülőgépes rovarirtás hatásának tulajdonítják. A hosszúszárnyú denevér eltűnése az emberi tevékenységek természetre gyakorolt negatív hatásainak egyik legjobb példája. Ez a faj a hazai barlangokban régen olyan tömegben fordult elő, hogy erről legendák keringtek. Az aggteleki szálláshelyein olyan mennyiségben halmozódott fel a guanó, hogy azt az edelényi cukorgyár ellátását biztosító cukorrépa-földekre szállították. Szomorú, hogy napjainkra a hosszúszárnyú denevér hazai állománya 4 évtized leforgása alatt a kipusztulás szélére jutott.
 
Forrás: Bihari Z., Csorba G., Heltai M. (ed.) (2007): Magyarország emlőseinek atlasza. Kossuth Kiadó. Budapest. p. 360. ISBN 978-963-09-5610-9
 
 
 
Képek:

 
   

©2005 A KvVM
Természetvédelmi Hivatala
neosoft&design