magyar english deutsch
Nemzeti Park Igazgatóságok


KEHOP-4.3.0-VEKOP-15-2016-00001

 
Vadonleső
Magyar Természettudományi Múzeum
Járművel való közlekedés védett természeti területen

European Greenbelt
European Greenbelt
Figyelem!


A honlapon található dokumentumok szerzői jogi védelem alatt állnak, azok bármilyen célú felhasználása a szerzők előzetes engedélyéhez kötött.
A természetvédelem emblémája védjegyoltalom alatt áll, annak bármilyen célú felhasználása a védjegyjogosult előzetes engedélyéhez kötött.

» sőregtok
sőregtok
 
Adatok:
 Magyar név: sőregtok
 Latin név: Acipenser stellatus
 Tágabb kategória, magyar: Halak (osztály)
 Tágabb kategória, latin: Pisces (classis)
 Szűkebb kategória, magyar: Tokalakúak (rend)
 Szűkebb kategória, latin: Acipenseriformes (ordo)
 Fokozottan védett: nem
 Természetvédelmi érték: 50 000 Ft
 Védetté nyilvánítás éve: 1993
 Rendelet melléklete: 2. melléklet
 Irányelvek: Élőhelyvédelmi Irányelv V.
 Egyezmények: Bern III.,CITES II.,CMS II.,EU CITES B.


Ismertetőjegyek:
Teste megnyúlt, hengeres. Enyhén felfelé ívelő orra tokféléink között a leghosszabb. Alsó állású szájnyílása a többi tokféléhez viszonyítva kicsi. Alsó ajka a középtájon megszakad, felső ajka – szintén középtájon – enyhén befelé ívelődik. Rojt nélküli, sima bajuszszálai rövidek, és bár tövük közelebb esik a szájnyíláshoz, mint az orrcsúcshoz, hátrasimítva meg sem közelítik a felső ajkat. A farokrészen elhelyezkedő hátúszójának sugárszáma 40-54, anális úszóját 22-35 úszósugár merevíti. A vértpikkelyek száma a hátán 9-16, az oldalán 26-43, a hasán 9-14. Testszíne a háton barnásfekete, oldalai sötétek vagy vörösbarnák, a hasa világos, fehér. Testhossza elérheti a 2 métert, testtömege az 50 kilogrammot, de a halászok zsákmányában inkább csak a 6 és 8 kg közötti példányok fordulnak elő.

Hasonló fajok:
A rokon fajoktól főként hosszú orra és rövid bajuszszálai alapján különíthető el. A viza szája széles, a fej egyik szélétől a másikig ér, bajuszszálai hátrasimítva elérik a felső ajkat. A vágótok orra rövid és vaskos, bajuszszálai az orrcsúcshoz közelebb erednek, mint a szájhoz. A simatok ajka megszakítás nélkül futja körbe a szájnyílást, bajuszszálai finoman rojtozottak. A lénai tok bajuszszálai hosszúak, hátrahajtva a szájig érnek. A kecsege bajuszszálai rojtozottak, a felső ajkat elérik.

Környezet:
A sőregtok a többi tokféléhez hasonlóan anadrom faj, amely csak szaporodás idején úszik fel a tengerből a folyókba. Ívóhelye – a vizáéhoz hasonlóan – valamivel közelebb esik a tengerhez, mint a többi tokféléé. Az állomány egy része már ősszel, más része kora tavasszal indul meg a folyók dévérzónájának felső részén és a márnazóna alján található ívóhelyek felé. Teljesen édesvízi életmódra áttért változata nem ismert.

Táplálék:
Táplálékát főként fenéklakó gerinctelen szervezetek, bolharákok, rovarlárvák, férgek és puhatestűek alkotják, de a kisebb halakat, így például a különböző gébfajokat is elfogyasztja.

Szaporodás:
Ivarérettségüket a hímek 5, a nőstények 7 éves korban érik el. Ívásuk, amely májustól szeptemberig is elhúzódhat, a sóderes folyószakaszokon zajlik. Az ikraszemek száma – a kortól függően – 35-950 ezer lehet, átmérőjük 2,7-3,2 mm között változik.

Elterjedés:
A sőregtok a Kaszpi-, az Azovi-, a Fekete-, a Márvány- és az Égei-tengerben, valamint a felsorolt tengerekbe torkolló folyókban fordul elő. Megtalálható tehát például a Volga, Ural, Don, Kubán, Dnyeper, Dnyeszter és Duna vízrendszerében. A XIX. században még hazánkban is számos lelőhelye volt ismert, így a Duna (Pozsonyig), a Tisza (Tokajig), a Dráva (Légrádig), sőt a Zagyvában, a Körösben és a Marosban is fogták. A XX. század végére gyakorlatilag eltűnt vizeinkből. Az utolsó ismert hazai lelőhelyei:
• Duna (Mohács, 1965),
• Tisza (Hódmezővásárhely, 1965).
 

 
Jelentőség:
Hazánkban régebben is ritkább volt a többi tokfélénél, ezért halászata a múltban sem volt jelentős. Az Al-Dunán és a Duna-deltában viszont még ma is gyakori zsákmány a vágótokkal együtt. Az itthoni vizekben nagy valószínűséggel már nem található meg, védettsége tehát csupán az esetlegesen ide felúszó példányok oltalmát célozza.
 
Forrás: Harka Á. – Sallai Z. (2004) : Magyarország halfaunája - Képes határozó és elterjedési tájékoztató (Nimfea Természetvédelmi egyesület, Szarvas) ISBN 963 86475 3 1
 
 
 
 
Képek:

 
   

©2005 A KvVM
Természetvédelmi Hivatala
neosoft&design