magyar english deutsch
Nemzeti Park Igazgatóságok


KEHOP-4.3.0-VEKOP-15-2016-00001

 
Természetvédelmi Információs Rendszer
 
Interaktív természetvédelmi térkép 
Vadonleső
Magyar Természettudományi Múzeum
Járművel való közlekedés védett természeti területen

European Greenbelt
European Greenbelt
Figyelem!


A honlapon található dokumentumok szerzői jogi védelem alatt állnak, azok bármilyen célú felhasználása a szerzők előzetes engedélyéhez kötött.
A természetvédelem emblémája védjegyoltalom alatt áll, annak bármilyen célú felhasználása a védjegyjogosult előzetes engedélyéhez kötött.

» Kőszegi Tájvédelmi Körzet
Kőszegi Tájvédelmi Körzet
 
Törzskönyvi adatok:
 Név: Kőszegi TK
 Törzskönyvi szám: 170/TK/80
 Megye: Vas
 Település: Bozsok, Cák, Kőszeg, Kőszegdoroszló, Kőszegszerdahely, Lukácsháza, Velem
 Védettségi szint: országos jelentőségű, egyedi
 Védelmi kategória: TK
 Kiterjedése: 4370,66 hektár
 Ebből fokozottan védett: 389,51 hektár
 Hatályba lépés éve: 1980

A védett természeti terület által érintett földrészletek listája



Nincs kép a védett területhez

 Természeti örökség megőrzésére létrehozták a Kőszeki Tájvédelmi Körzetet, melynek fokozottan védett területe is van, és Kőszeget, valamint Kőszeg-hegyalja öt kis települését, Cákot, Bozsokot, Velemet, Kőszegszerdahelyet és Kőszegdoroszlót foglalja magában.

Itt, Magyarország nyugati határszélén található a Dunántúl legmagasabb pontja, a 883 m magas Írott-kő.

Földtan, éghajlat, vízrajz

A tájvédelmi körzet meghatározó részét alkotó Kőszegi-hegység a Keleti-Alpok része. Északról a Gyöngyös-patak, kelet és dél felől a Vasi-dombvidék, délnyugatról a Pinka-patak, míg nyugatról a Borostyánkő-hegység határolja. Kisebb részben Vas megyében, kétharmada pedig az Ausztriához tartozó Burgenlandban található. A Szombathely irányából érkező utazót a Pintér-tetőtől az Írott-kőn át húzódó főgerinc megkapó látványa fogadja. A 600-800 méter magas gerincről meredek falú, hosszan elnyúló völgyek futnak le, amelyek Kőszeg-hegyalja lankáiról simulnak a Gyöngyös-síkjába. A hegységet főként kristályos palák alkotják, amelyekből meredek sziklafalak nem alakultak ki. Látványos előfordulásaik az erdők mélyén álló kövek, a Bozsok fölötti Kalaposkő és az Asztalkő. Az alattuk húzódó hegyoldal gazdag a tetszetős zöldpalában, amely szürkészöldre színezi az árkokban lefolyó vizeket.
A Kőszegi-hegység és a hegylábi területek éghajlata kiegyensúlyozott. Itt, a Kárpát-medence nyugati peremén későn tavaszodik. A nyár hűvös és csapadékos. Az ősz általában november közepéig eltart, a komolyabb fagyok csak ekkor indítják meg az aranysárgára színeződött erdők lombhullását. Az első hó sokszor télen át megmarad, annak ellenére, hogy zord hidegek ritkán fordulnak elő. A csapadék egész éves mennyisége Kőszeg környékén jelentősen meghaladja a hazai átlagot. A tiszta, páradús levegőnek köszönhetően a hegység klímája gyógyhatású, melyet a légzőszervi megbetegedésekben szenvedők már néhány nap alatt megtapasztalhatnak.
A kedvező csapadékviszonyok vizekben gazdaggá teszik a hegységet. A több mint száz forrás közül a legismertebb a Hétforrás. A források vizét összegyűjtő patakok a hegylábnál kanyargó Gyöngyösbe torkollanak, amely a Rába mellékfolyója. Az egykor vízimalmokban bővelkedő tájon ma már csak a Velemi Műemlék Malom működik. A Szabó-hegy lábánál található az a szénsavas forrás, melynek erdélyi borvizeket idéző vizéből a Sárkány-kútnál fogyaszthatunk.

Állatvilág

A tájvédelmi körzet állatvilágának összetételét elsősorban annak hegyvidéki jellege és nyugati fekvése határozza meg. Számos ritkán szem elé kerülő állatfajnak csak ez a terület biztosít élőhelyet hazánkban, megőrzésük ezért mindannyiunk felelőssége. Kiemelendő közülük három ragadozó bogárfaj: az alhavasi, a kárpáti és a feketebordás aranyfutrinka, valamint a rovarfogyasztó havasi cickány.
Mik azok az állatfajok, melyekkel - kis szerencsével - bárki találkozhat?
A tél elmúltával az erdei tócsákban barna varangyok, gyepi békák és sárgahasú unkák petecsomóit pillanthatjuk meg, melyekből hamarosan ebihalak kelnek ki. Ilyenkor keresi fel a hegység patakjait a foltos szalamandra, hogy a gyengébb sodrású öblözetekben lerakja lárváit. A melegebb napokon fali gyíkok bújnak elő a kövek repedéseiből. A madárvilág tagjai közül elsőként a harkályok dobolására figyelhetünk fel. A gyakori nagy fakopáncs és zöld küllő mellett a bükkerdőkben fekete harkály jellegzetesen nagy, szögletes vésésnyomai jelennek meg, és hallhatjuk a területüket védő madarak éles kiáltását is. A lábon száradt, facsonkokkal és kidőlt fatörzsekkel tarkított bükkösökben a fokozottan védett fehérhátú harkály keresgél. Lassan megérkeznek az első vonulók: bíbicek jajonganak a hegylábi réteken, hegyi billegető énekel a patakok szurdokaiban, vörösbegyek és barátposzáták hangjától zeng az erdők széle. A fenyvesekben búbos cinege készíti apró odúját. A vaddisznó már csíkos malacait vezeti, a szarvasbikák épp elhullatták agancsaikat, az őzek pedig biztonságos helyet keresnek a rövidesen születő gidájuk számára. A kilátókból a darázsölyv nászrepülésében gyönyörködhetünk: megfigyelhetjük, amint a madár tapsol - összecsapja szárnyait - a levegőben. A réteken fehér gólyák járnak táplálék után, fasorokba rejtett fészkén ül a kormos varjú, az erdő fölött pedig az éppen kikelt fiókáinak táplálékot kereső fekete gólya köröz. Éjszakánként az erdei fülesbaglyok és a macskabaglyok huhogása töri meg az erdők csendjét.
Nyár elején az addig kevésbé feltűnő rovarvilág is megélénkül. Az erdei vágások szélén zöld, fekete és piros színben pompázó alpesi sáskák ugrálnak, helyenként a hosszú csápú, piros málnaszöcske pihen. Tarka csíkos medvelepkék, fehéren szegett, fekete gyászlepkék, vörös alapon barnával pöttyözött kis rókalepkék látogatják a virágzó növényeket. A patakok fölött erdei és kisasszony szitakötők lebegnek, az avarban a sokszor méteresre is megnövő erdei sikló kúszik. A lomberdőkben örvös légykapó neveli fiókáit. A fekete-fehér tollazatú madár a lombkorona belsejében lesi repülő rovartáplálékát, melyet csőrébe gyűjtve visz utódainak. Lucfenyők tűlevelei közé rejtett fészkében költi tojásait a tüzesfejű királyka, legkisebb énekesmadarunk. A réteken a fürj pitty-palattyát halljuk, a madarat azonban csak ritkán tudjuk megpillantani: a sűrű fűben rejtőzik. Pincék, présházak zugaiban a házi rozsdafarkú fészke rejtőzik. A ragadozómadarak is fiókákat nevelnek. A máskor nyugodtan pihenő egerészölyvek most megállás nélkül hordják a pockokat a mindig éhes fiataloknak. Június végén aztán elhallgat az erdő. Még néhány madár ugyan fiókáit nevelgeti, többségük azonban már befejezte a költést és az őszi vonulásra készül.
Őszre az állandó vizű tócsákat elhagyják a kifejlett unkák, varangyok és a szalamandrákhoz hasonlóan telelőhelyet keresnek az avar alatt, gyökerek között. A kis patkósorrú denevérek behúzódnak a sziklarepedésekbe, bányavágatokba, ahol laza csoportokban, függeszkedve telelnek. A vonuló madarak közül a hegyalja homokbányáiban fészkelő gyurgyalagok indulnak el elsőként dél felé. Jellegzetes pirregésüket gyakorta hallhatjuk a magasból. Éjszakánként vörösbegyek és énekes rigók finom hangjai jelzik: nagy a forgalom a madarak országútján. Rajtuk kívül az apró poszáták, légykapók és füzikék is vonulnak, a hosszú úthoz szükséges erőt az erdőszéli bokrosok terméseiből merítik. A szántókon, réteken szürke gémek csapatai jelennek meg, pockok és egerek után kutatva.
A tél beköszöntével az északi tájak és a magashegységek lakói érkeznek a környékre. Elegáns, szürke tollruhában, fekete végű szárnyain siklik, imbolyog a kékes rétihéja, a bokrok csúcsán pedig nagy őrgébics les pocokzsákmányára. A fenyők tobozain a nálunk is fészkelő keresztcsőrűk lógnak, jellegzetes, keresztben záródó csőrükkel bontogatva a tobozpikkelyeket. A juharok, kőrisek termését süvöltők fogyasztják, melyek eddig csak ritkán kerültek szem elé, lévén ritka fészkelői a hegységnek. A tűzpiros mellű hímek és a barna színű, fekete sapkás tojók finom füttyögetéssel hívják egymást. Keletről vetési varjak csapatai érkeznek, melyek a réteken, szántókon keresik táplálékukat. Az erdei tisztásokon hollók fogyasztják a téli vadászatokon elejtett állatok belsőségeit.


A Kőszegi-hegység flórája rendkívül változatos. Sötéten zöldellő fenyvesek, sziklaszurdokok, lomberdők, franciaperjés kaszálórétek, kékperjés láprétek, gyümölcsösök egyaránt találhatók itt. A vidék több neves természettudóst magával ragadott. Botanikai kutatásokat végzett a területen Carolus Clusius, Freh Alfonz, Waisbecker Antal, Borbás Vince és Gayer Gyula.
Növényföldrajzilag a terület két jól elkülöníthető részre oszlik: hegyvidékre és a hegyaljára. A hegyvidék uralkodó erdőtípusai a mészkerülő tölgyesek és bükkösök, a luc- és erdeifenyvesek, továbbá a hegyvidéki égerligetek. A határ mentén, erdőszegélyeken nyíres-csarabosok húzódnak. A hegyalja egykor kiterjedt szelídgesztenye ligeteiből ma már csak hírmondóban találunk foltokat. Helyüket főként kertek, szőlők, üdülők foglalják el. Hasonlóan megfogyatkoztak a természetes gyepek is: a szántók és intenzív gyümölcsösök tömbjei közt csak a patakok menti keskeny sávban maradtak fenn mocsár- és láprétek, kaszálók.
Számos növényfaj hazánkban csak a tájvédelmi körzetben fordul elő, mint a hegyi lednek, az alpesi valamint az osztrák tarsóka, a hármaslevelű kakukktorma és a fehér sáfrány. Az eltűnt fajok között tartjuk nyilván a tavaszi pimpót, keskenylevelű hölgymált és a foltos ujjaskosbort.
Az égbe törő, árnyat adó bükkösökben rejtőzik a lombfakadás előtt nyíló, később piros bogyót érlelő farkasboroszlán, valamint az illatos virágú erdei ciklámen. Szegélyükön nyáron az enciánkék színű fecsketárnics virít és a magashegységekben gyakori fürtös bodza bogyói piroslanak.
Szurdokerdőkben él az évelő holdviola, a farkasölő sisakvirág és a fokozottan védett széleslevelű harangvirág. Sziklakibúvásokon bújnak meg aprócska páfrányféléink, a kis holdruta, az aranyos, a fekete és a zöld fodorka.
A tölgyerdők gazdag aljnövényzetét tarkítja a tavaszi lednek, a fehér és kardos madársisak, valamint az összefüggő kék foltokban megjelenő kis télizöld meténg. Májusban fehérre színezi a tölgyesek gyepszintjét a gyöngyvirág sűrű szőnyege.
Mocsár- és lápréteken virít a nyúlánk szárú, sárga gömböcske-virágairól felismerhető zergeboglár, és a messziről kéklő szibériai nőszirom. Itt borzolja a szél a gyapjúsások fehér, gyapjúszerű virágát, amely a termésérést követően az apró magok terjedésében játszik fontos szerepet.
Hegyi réteken tömegesen előfordul a sárga színű szártalan kankalin és az agárkosbor. Itt élnek selymesen szőrős tavaszi virágaink, a leány- és a fekete kökörcsin.
A fenyvesek, fenyőelegyes tölgyesek savanyú talaját kedveli ritka harasztunk a kapcsos korpafű, az utak mentén gyakori csarab, az errefelé bariszőlőként emlegetett fekete áfonya és a mindössze egy helyen előforduló vörös áfonya.
Patakpartok égerligeteiben él az impozáns megjelenésű struccpáfrány és a ráncos levélzetű, magasra növő fehér zászpa.
A tájra jellemző szelídgesztenyések adnak otthont több orchideának, így a bodzaszagú ujjaskosbornak és a szúnyoglábú bibircsvirágnak.

Forrás: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság 
 
 


Dokumentumok:

   

©2005 A KvVM
Természetvédelmi Hivatala
neosoft&design