magyar english deutsch
Nemzeti Park Igazgatóságok


KEHOP-4.3.0-15-2016-00001

 
Vadonleső
Magyar Természettudományi Múzeum
Járművel való közlekedés védett természeti területen

European Greenbelt
European Greenbelt
Figyelem!


A honlapon található dokumentumok szerzői jogi védelem alatt állnak, azok bármilyen célú felhasználása a szerzők előzetes engedélyéhez kötött.
A természetvédelem emblémája védjegyoltalom alatt áll, annak bármilyen célú felhasználása a védjegyjogosult előzetes engedélyéhez kötött.

A Nemzetközi Ürgekonferencia legfontosabb üzenete
 
Az október 1-5 között Budapesten megrendezett VII. Nemzetközi Ürgekonferencia legfontosabb üzenete, hogy mind a földikutya-fajaink, mind az ürge a teljes elterjedési területükön rendkívül veszélyeztetett helyzetben vannak, és koordinált természetvédelmi intézkedések szükségesek fennmaradásukhoz. Ezt a tényt a veszélyaztetett fajok listáját tartalmazó, un. Vöröskönyvben is szükséges átvezetni, melyre közös erősfeszítést tesznek a 13 országból érkezett résztvevő kutatók, természetvédelmi szakemberek és érdeklők.
   
 
A találkozón a kisemlősfajok viselkedésének, ökológiájának, anatómiájának, élettanának, immunológiai különlegességeinek, evolúciójának és elterjedésének tudományos kérdéseit, valamint ezen eredmények és más tapasztalatok hatásának természetvédelmi vonatkozásait mutatták be a szakemberek 45 előadás során, valamint a kihelyezett és napokon át olvasható húsznál több poszteren. Az elterjedési terület csaknem minden régiójában dolgozó specialisták 13 országból érkeztek, négy kerekasztal beszélgetésen tudták egyeztetni a legfontosabb témákat (A földikutya fajok evolúciójáról, a Vöröslista frissítésének stratégiai kérdéseiről a földikutyák és az ürge esetében, valamint az ürge áttelepítésekre vonatkozó elméleti és gyakorlati kérdésekről).
 
A konferencia résztvevői megtekinthették a helyszínt adó Magyar Természettudományi Múzeum állandó kiállításait, szakképzett tárlatvezetésen vehettek részt 'A földi kölök és a fogas vakony' c. füldikutya kiállításon és gyönyörködhettek Vincze Bálint 'ürge fotós' külön erre az eseményre felépített ürgefotó-kiállításában. Terepi program keretében bejárták az ürge és a szintén fokozottan védett haragos sikló fontos élőhelyének bemutatására létrehozott Jane Goodall Tanösvényt a pesthidegkúti Vörös-kő és repülőtér közelében, ellátogattak a Solymár melletti, áruház parkolójában élő, különleges ürgeállomány élőhelyére, illetve járhattak hazánkban és egyben a világon is legfrissebben felfedezett délvidéki földikutya populáció lelőhelyén, Albertirsa határában.
 
Köszönhetően a szervező RAPTORSPREY LIFE, a Magyar Természettudományi Múzeum és az Agrárminisztérium Természetmegőrzési Főosztálya szervezésének, a közel 80 szakember hatékonyan és jól szervezetten végezhette a munkáját, melyet a visszajelzések alapján rendkívül sikeresnek és gyümölcsözőnek ítéltek meg.
 
   
 
2018.10.08.
©2005 A KvVM
Természetvédelmi Hivatala
neosoft&design