magyar english deutsch
Nemzeti Park Igazgatóságok


KEHOP-4.3.0-15-2016-00001

 
Természetvédelmi Információs Rendszer (TIR)

TIR KEZDŐLAP

http://geo.kvvm.hu/tir

A védett természeti területek interaktív térképe

http://geo.kvvm.hu/tir

Vadonleső
Magyar Természettudományi Múzeum
Járművel való közlekedés védett természeti területen

European Greenbelt
European Greenbelt
Figyelem!


A honlapon található dokumentumok szerzői jogi védelem alatt állnak, azok bármilyen célú felhasználása a szerzők előzetes engedélyéhez kötött.
A természetvédelem emblémája védjegyoltalom alatt áll, annak bármilyen célú felhasználása a védjegyjogosult előzetes engedélyéhez kötött.

Ipolytarnócon ülésezett a Ramsari Egyezmény Magyar Nemzeti Bizottság
 
2017. október 18-án és 19-én a „palóc Pompeji-nek” is nevezett, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területen tartotta soros ülését.
   
 
 Prof. Dr. Dévai György elnök úr és Rónai Kálmánné igazgató asszony köszöntője után a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság vizes élőhelyeiről Schmotzer András szóló előadásában kiemelte a Kárpáti Vizes Élőhely kezdeményezés keretében folytatott nemzetközi együttműködéseket. Beszámolt az országos rákállomány felmérésről, valamint több veszélyeztetett vízicsiga faj érdekében tett és tervezett intézkedésekről.

A tartalmas szakmai program keretében a Bizottság tagjai tájékoztatást kaptak a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzet és ramsari terület vizes élőhelyeiről és vizes élőhely-rekonstrukcióiról. Elhangzott, hogy a 2008 óta a területeken zajló daru felmérések szerint mintegy 3-7000 példány éjszakázik itt a csúcsidőszakban. 2010-től pedig a vadludak rendszeres felmérését is végzi az igazgatóság.

Dr. Tirják László, a Körös-Maros Nemzeti Park igazgatóság vezetője a Magyarország egyik legszebb, 791 ha-os szikes tavának, a  kardoskúti Fehér-tó rehabilitációs munkáiról számolt be.

A Bizottság áttekintette az elmúlt három évre tervezett feladatokban történt előrehaladást is, többek között azt is, milyen javaslatokkal segítette a vizes élőhelyek megóvásával, kezelésével illetve, rekonstrukciójával kapcsolatos legfontosabb aspektusokat, minden évben társszervezője volt a vizes élőhelyek világnapjának, különdíjjal segítette a vizes élőhelyek kutatásában legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó diákpályázatokat.

A Bizottság megvitatta az Ipoly ramsari terület bővítésének javaslatát is. A Natura 2000 hálózat végigkíséri az Ipolyt a határ mindkét oldalán. A jelenlegi, határon átnyúló ramsari terület 5 jelölő kritériuma mindegyikének megfelel a most javasolt bővítmény, amelynek határai gyakorlatilag azonosak a hazai különleges madárvédelmi területével. Elhangzott, hogy a Középső-Ipoly völgy természeti értékei viszonylag jól feltártak, megtörtént az Öreg-tó rehabilitációja, intézkedéseket tettek az özönnövényekkel szemben és a haris költések védelmére. 2015-ben a területre vonatkozó Natura 2000 fenntartási terv is elkészült. A Bizottság egyhangúan támogatta a bővítési javaslatot.

Végezetül a 2018-as Vizes Élőhelyek Világnapja rendezvény, melynek egyik fő szervezője a Bizottság, meghívást kapott Mohácsra a polgármester úr és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság jóvoltából.

Mentés
   
 
2017.11.09.
©2005 A KvVM
Természetvédelmi Hivatala
neosoft&design