magyar english deutsch
Nemzeti Park Igazgatóságok


 
Természetvédelmi Információs Rendszer (TIR)

TIR KEZDŐLAP

http://geo.kvvm.hu/tir

A védett természeti területek interaktív térképe

http://geo.kvvm.hu/tir

Vadonleső
Digitális képgyűjtemény a Kárpát-medence élővilágáról
Digitális képgyűjtemény a Kárpát-medence élővilágáról, a szolnoki Tisza Klub gondozásában
Járművel való közlekedés védett természeti területen

Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség
Figyelem!


A honlapon található dokumentumok szerzői jogi védelem alatt állnak, azok bármilyen célú felhasználása a szerzők előzetes engedélyéhez kötött.
A természetvédelem emblémája védjegyoltalom alatt áll, annak bármilyen célú felhasználása a védjegyjogosult előzetes engedélyéhez kötött.

» Tevékenységi körök » Természetközeli gazdálkodás » Őshonos háziállat fajták
Őshonos háziállat fajták
 


A régi magyar háziállataink között a magyar szürke marhát tetszetős küllemével és tekintélyes megjelenésével a gazdasági elismerés és történelmi hagyománytisztelet terén az első hely illeti meg.

A szürke marha egykori elterjedése nem egyértelműen tisztázott. Az 1870-es évekig az ország marhaállományának majdnem 100%-át képezte. A magyar Alföld honfoglalás óta tenyésztett szarvasmarhája. Hosszú időn keresztül (1400-1700) Közép-Európa legkeresettebb hízómarhája volt. Ennek kétségtelen oka az igénytelen tartási körülményhez való alkalmazkodása, jó húsminősége és kiváló igavonó volta. A szürke marhára jellemző, hogy szilárd szervezetű, szívós, rendkívül igénytelen fajta. Húsa finomrostú, igen ízletes.

A középkorban az ország területének nagy része mocsaras legelő volt, így külterjes viszonyok között nagyon sok szarvasmarhát lehetett tartani. Hatalmas, télen-nyáron szabadon tartott gulyák voltak mindenfelé.

A századforduló után azonban a legeltetési viszonyok megváltozása, a termelékenyebb fajták megjelenése miatt egyre inkább visszaszorult ez a fajta, és a második világháború éveiben már csak 8-10%-át tette ki marhaállományunknak, a 60-as években pedig 200 db tehén és 6 db bika volt mindösszesen.

Mára elhivatott szakemberek áldozatvállaló munkájával és állami támogatással sikerült a fajtát megmenteni a végleges kipusztulástól. Nemzeti parkjainkban legel az állomány kétharmada, közel 3000 jószág.


MAGYAR TARKA MARHA

A XIX. század végén tenyésztették ki a magyar szürke marhából, elsősorban a szimentáli marhával történő keresztezés révén. A magyar tarka marha egyesíti a kultúrfajták termelőképességét és a parlagi fajták nagy ellenálló képességét. Kitűnő kettőshasznosítású (hús, tej) fajta.

A jó tartási körülményeket nagy termeléssel hálálja meg, de az átmeneti szélsőséges viszonyokat is jól tűri. Alkalmazkodóképessége felülmúlja, termelőképessége pedig megközelíti a nyugati kultúrfajtákat.
 

A magyar tarka szarvasmarha fajta talán az egyetlen olyan fajta, amelynek kialakulásában annyiféle ős szerepelt. A fajta alapját a hazai fajták szolgáltatták, a szürke marha mellett jelentős szerepe volt a háztáji, változatos küllemű marháknak is. Valószínűleg a magyar szürke marha kezdetben a már jóval régebben tenyésztett „ólas marhával” majd a bevándorló telepesek marháival, a XIX. századtól pedig különböző svájci, német, osztrák, holland és angol fajtákkal kereszteződött. A magyar tarka marha fajtája a XX. század elejére alakult ki.

 

BIVALY

Eredeti hazája Elő- és Hátsó-India. Hazánkban a nedves, tőzeges legelőkkel rendelkező gazdaságok (Somogy, Zala megye) tenyésztették. Igavonó ereje 50%-kal nagyobb, mint a szarvasmarháé. Nálunk pár száz darab van belőle, jelentősebb állományai Erdélyben találhatók. Felmérések szerint 1921-ben hozzávetőleg 200.000 egyedet számláltak Románia bivalyállományának összeírásakor. A második világháborút követően a tejtermelési szempont előtérbe kerülése miatt a faj igázó hasznosítása háttérbe szorult.

Napjainkban elsősorban természetvédelmi és idegenforgalmi megfontolásból tartják. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Kápolnapusztán található bivaly-rezervátumában egész évben megtekinthetők.


vissza az oldal elejére



RACKA JUH (fehér és fekete változat)

 

 

 

 

 

 



A juh valószínűleg délnyugat-Ázsia felől került Európába, a Kárpát-medencében i.e. mintegy 5000 évvel ezelőtt jelent meg.
A racka fajtakörnek a hegyvidéki és az alföldi változatát különböztetjük meg.

Az alföldi racka jellegzetessége a különleges szarv alakulása. Ez a „v” alakban felálló pödrött szarv valószínűleg mutáció következménye, amely mint fajtajelleg maradt meg. Mindkét ivar szarvalt, a kosok szarvai szűkebb szögben állnak. A rackát két színváltozatban tenyésztik. Az állomány nagyobb része fehér, kisebb része fekete színű. A fehér változat gyapjúja, pofája, lábvégei sárgás-fehér színűek, a szarvak és a körmök viaszsárgák. A fekete színváltozat gyapja és rövidszőrei egyaránt fényes feketék.

A rackajuhok csoportjába tartozik az Erdélyben kialakult gyimesi racka. Ez az alföldi rackánál finomabb bundájú, a kosok laza csigás, az anyák rövid, sarló idomú szarvakat viselnek. Az állatok majdnem teljesen fehérek, kivéve a fejen és néha csak a szem körül, valamint a lábvégeken előforduló sötétbarna vagy fekete színű szabálytalan foltokat.

A hortobágyi forma elsősorban Debrecen környékén és a Kiskunságban volt honos. Legtovább a hortobágyi pusztán és a Bugac környéki tenyésztőknél maradt fenn.

A juhok súlya viszonylag csekély, az anyák 45, a kosok 60 kg körüliek. Mint ősi parlagi juh, a racka is több hasznosítású, leginkább azonban tejelő juhként tartjuk számon.

Jelentősebb racka állomány a Fertő-Hansági Nemzeti Park Igazgatóság és Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság valamint Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság területén található.


CIGÁJA JUH

Ősi juhfajtánk, amely a magyar Alföldre az 1700-as évek során került. Hazai körülmények között gazdaságosan tartható, ellenálló fajta, tejtermelése vetekszik az intenzív fajtákéval. Ez a kifejezetten hármas hasznosítású és alapvetően a hegyi juhok csoportjába tartozó fajta nagyon jól alkalmazkodott Magyarország eltérő földrajzi és éghajlati adottságaihoz.
 

A cigájának országonként több színváltozata létezik, pl. a kovásznai változat barnás-vörhenyes pofájú és lábú, más országokban tarka és teljesen fehér változat is létezik. A hazai őshonos fajta feje és lába fekete, kávés-barna színű. A bárányok színe világosabb-sötétebb homokszürke, de a bunda később fehér színűre vált.

A kifejlett anyák súlya 50-55 kg, törzshosszuk 75 cm, marmagasságuk 65-70 cm. A kosok nagyobbak és nehezebbek. A kosok másfél körívet leíró, csigaszerű szarvakat viselnek, míg az anyajuhok szarvatlanok. A statisztika szerint a hazai juhállománynak mintegy 0,2-0,3 %-a cigája, de a szórvány anyajuhok száma becslések szerint ennél lényegesen nagyobb lehet.
 

A fajta a tenyészállat-kereskedelem révén leginkább a Duna-Tisza közén terjedt el. Az első világháborút követően a cigája tenyésztése Bács-Bodrog, Csanád és Pest vármegye déli részén maradt meg, illetve fejlődött tovább. A két világháború között, mint fejős juh a parasztgazdaságokban is terjedni kezdett. A második világháború után létszáma jelentősen lecsökkent. 1953-ban Karcagon létesült egy 200 anyás törzsnyáj, de ez később megszűnt. A hazai legnagyobb törzsállomány a Körös-Maros Nemzeti Park kardoskúti legelőit tartja karban.


CIKTA JUH

A cikta juh hazánkba a török uralmat követő betelepítések nyomán érkező németajkú lakossággal került be. Magyarországon elsősorban Tolnában és Baranyában tenyésztették.
 

A cikta a rackához hasonlóan kisebb testű, az anyák 40, a kosok 60 kg körüliek. Az anyák szarvatlanok, a kosoknak csak egy része hord könnyű csigás szarvakat. Az állatok teljesen fehérek. Gyapjú- és hústermelő képessége hasonló a cigájáéhoz. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság tervezi saját cikta állományának kialakítását.






KECSKE

A fennmaradt írásos emlékeinkből kiderült, hogy honfoglaló elődeink a vándorlásuk során kecskét is magukkal hoztak és az itt élő népek kecskéivel történő keresztezéséből született az őshonos parlagi kecskénk. A parlagi típusú magyar tincses kecskefajta a nevét onnan kapta, hogy köztakarójának hosszú fedőszőreit nem köti össze fátyol és kötőszál, így a hosszú szőrszálak tincseket képeznek. Az őshonos kecske szélsőséges viszonyokhoz való jó alkalmazkodó képessége a hosszú szőrzetének és vastag bőrének is tulajdonítható.

A parlagi kecske nemesítése Kovárzik Károly nevéhez fűződik. Szilágysomlyón, Szentmártonkátán és Nyárasladányon hozott létre törzstenyészetet, amelyet az I. világháború során felszámoltak. Majd 1943-ban Fáy András Kőkút és Óhat állami uradalmakban hozott létre tenyészeteket, amelyek hasonló sorsra jutottak. 1970-es években néhány mezőgazdasági üzemben a magyar parlagi kecskék és import bakok keresztezésével próbálták a nagyüzemi kecsketenyésztést meghonosítani. A 80-as években a termelőszövetkezetek felszámolták állományukat. Ma a Kecsketenyésztők és Nemesítők Országos Egyesülete végzi eredményesen a magyar kecske nemesítését és tenyésztését.

Hazánkban legelterjedtebb a nemesített fehér magyar tejelő kecske. Szerény viszonyok között is jelentős mennyiségű tejet termel. Teje igen tápláló összetételű, különösen gyermekek táplálékaként értékes.

 

vissza az oldal elejére

 

MANGALICA SERTÉS

A múlt század elején a bakonyi, a szalontai és egyéb kezdetleges sertésfajták nem elégítették ki a hazai igényeket. A nemesítést a szerb sumidai és a hazai parlagi fajták keresztezésére alapozták. József nádor kisjenői gazdaságába Milos szerb fejedelemtől tenyésztési és nemesítési szándékkal hozatott egy törzset, amelyet a magyar mangalica nemesítés alapjának tekintenek.
 

A két világháború között az ország sertésállományának jelentős részét ez a fajta képezte. 1945 után a háború és a megváltozott fogyasztói igények miatt az állomány 50% alá csökkent, amely főleg a sötét színváltozatot érintette. A mangalicát a szőke, vörös, fecskehasú, és ordas-vadas színváltozatban tenyésztik. Ez a fajta a külterjes tartásmódot igen jól hasznosító, igénytelen zsírsertés. Értékét a takarmánnyal szembeni igénytelensége, edzettsége és ellenálló képessége adja. A Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kht. tart nagyobb állományt belőle, elsősorban gazdasági célból.

Néhány éve a mangalica iránti érdeklődés - az egészségesebb zsírösszetétele és a jobb húsminősége miatt - ismét megnövekedett. A mangalica húsból is készül világhíres serrano sonka.




 

 

 

 




vissza az oldal elejére





SHAGYA ARAB

Az arab ló az emberiség alkotta kultúrfajták legrégebbi képviselője. Szinte mindegyik melegvérű lófajta nemesítője.

Az arab ló kialakulása i.e. 3000-től i.sz. VII. századig tartott. A Shagya arab a bábolnai ménesben kitenyésztett lófajta, amely elsősorban a Monarchia utódállamaiban maradt meg. Ma már nagyobb létszámú állománya él Németországban, Svájcban, sőt Norvégiában is.







MEZŐHEGYESI FÉLVÉR

A mezőhegyesi állami ménesben két angol telivér mén alapította ezt a fajtát, Furioso sen (1836) és North Star sen (1844). A fajta magában hordja az angol vérre jellemző jó tulajdonságokat, ugyanakkor a hazai környezetben az angol telivérnél tömegesebb testű, szilárdabb szervezetű mindenes lóvá fejlődött. Elsősorban hátasló, de kocsiba is köthető, könnyű mezőgazdasági munkára is alkalmas.
 

Tájkörzetei főleg Szolnok és Csongrád megyében voltak. Jelenleg mintegy 500 kanca és 50 mén számítható ebbe a fajtába.




KISBÉRI FÉLVÉR

A kisbéri félvér az 1853-ban létesített Kisbéri Ménes Intézet célkitűzésének eredménye. A magyar félvér egyik hagyományos típusa. Nevét a kisbéri ménesről kapta, ahol angol telivér fajtájú mének alapították.

Kifejezetten hátas, sportcélra alkalmas ló. Jellegzetes tájfajtái is kialakultak, a tolnatamási és a szabolcsi tájfajták. 700-800 kanca és kb. 50 mén található az országban.






GIDRÁN

Ez a fajta ugyancsak Mezőhegyesen alakult ki. Alapítója Gidrán II., 1818-ban született mezőhegyesi mén. A fajtára jellemző a „sárga” szín, a mezőhegyesi sárga ménesből alakult ki, ahol a múlt század második felétől időnként arab, majd nagymértékben angol telivér méneket használtak.

Jelenlegi létszáma 100-150 kanca, a törzsménes Maróc-pusztán található a Pannon Agrártudományi Egyetem kezelésében. Magyarországon kívül a fajtát még Bulgáriában és Romániában tenyésztik.






LIPICAI

A fajta 1580-ban Lipicán (Lipizza) alapított udvari ménesből származik. A barokk udvari ló legkedveltebb típusa tulajdonképpen az Osztrák-Magyar Monarchia szülötte, kisebb létszámban a világ legkülönbözőbb tájaira is eljutott. A napóleoni háborúk idején kétszer is Magyarországra (Mezőhegyes; 1801, 1812) mentették a törzsállományt. 1875-ben Fogarasra - egy részét Bábolnán hagyták -, majd 1961-ben jelenlegi helyére, Szilvásváradra került.

A magyar fogatsport világviszonylatban is elismert eredményeinek egyik meghatározó sikerét ez a fajta biztosította. A lipicai ló hazai génbankját a Bükki-hegység fennsíkján tartott csipkéskúti ménes képezi.

 
NÓNIUSZ

A fajtát alapító Nonius senior anglonormann fajtájú mén hadizsákmányként került a kincstár kezére. 1816-1822-ig a mezőhegyesi ménesben fedezett. Arab és spanyol eredetű kancák termékenyítésével hasznosították. A múlt század közepétől a nóniusz fajtává alakult. A tenyésztés előterébe a nehéz vértesló, illetve a hámos jelleget állították. Kialakult tájkörzetei: Makó vidéke, Bánát és a Hajdúság. Legértékesebb volt a Mezőhegyesi ménesbirtok és Debrecen város tenyészete.

Jelentősebb tenyészet a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság területén található.




HUCUL


A „Kárpátok pónija”, a tarpán egyenes leszármazottjának tudják. A múlt században nemesítették az arab fajtával, erre vall szép feje és elegáns formája. Rendkívül igénytelen, kitartó málhás-, hátas-, és igásló.

Ma csak az Aggteleki Nemzeti Parkban van belőle kisebb állomány.









SZAMÁR

Az afrikai vadszamár a házi szamár őse, amely elvadulva a vadszamár korábbi elterjedési területének egyes részein, valamint a világ számos más részén él. A szamár lóval keresztezett utódait öszvérnek nevezzük, amelyek csaknem mindig, de nem szükségszerûen terméketlenek. A háziasított szamár 40 évnél is tovább élhet.

Főleg hegyvidéken, szőlőkben igen jól használható, igénytelen igás illetve málhás állat. Kitartó, betegségekkel szemben ellenálló.








vissza az oldal elejére




MAGYAR TYÚK

 

 

 

 

 




A honfoglaló magyarság tyúktartásáról nincsenek adatszerű bizonyítékaink. A máig létező és nagyra értékelt magyar tyúkfajta a középnagyságú sárga, fehér és kendermagos színű változat a középkori évszázadokban alakult ki. Szélsőséges klimatikus viszonyok között is kitűnő az ellenálló képessége, kiváló kotló, jó nevelő. Húsminősége elsőrangú.



ERDÉLYI KOPASZNYAKÚ

 

 

 

 

 




Kisázsiai eredetű és a törökök által betelepített fajtának tekinthető az erdélyi kopasznyakú tyúk, amely a magyar tyúknál valamivel nagyobb testű, vadmadár formájú. Ezek a fajták hús- és tojástermelésre egyaránt alkalmasak, a külterjes tartási módot szorgalmas élelemkereső készséggel, edzett szervezettel, jól hasznosítják.



RÉZ- ÉS BRONZPULYKA

 

 

 

 

 

 





A pulyka őse a vadpulyka ma is megtalálható Észak és Közép-Amerikában. Háziasítása időszámításunk szerint 1000 körül indulhatott meg Amerikában. Európába feltehetően a spanyol hódítók hozták, 1519-től írásos bizonyítékok erről tanúskodnak.
Hazánkban a bronz és réz színű változata tekinthető régi magyar fajtának. Edzett, ellenálló, elsősorban rovarevő.


MAGYAR FODROS LÚD


A magyar lúd a Kárpát-medencében őshonos. Fehér, tarka és fodros változatban fordul elő. Az Alföldön a nagyobb testű fehér és fodros, a Dunántúlon a kisebb testű, gyakran tarka színű egyedek voltak honosak. A fodros tollú magyar lúd őshonos ludunk különleges változata, látványos fodros tollazata miatt előszeretettel tenyésztették hazánkban. Testnagysága, tojástermelése közepes, jó kotló fajta. Kiváló, különleges minőségű hús, toll és májtermelő.

 


 

 

 

 

 

MAGYAR KACSA

A kacsa őse a tőkésréce. Őshonos fajtánk, mely a magyarországi viszonyokat kitűnően bírja, igénytelen, ellenálló. Kis testű, elsőrangú húsminőséget adó fajta, melyet fehér és tarka színben tenyésztenek.












vissza az oldal elejére
 


KUVASZ


Az egyik legrégebbi magyar pásztorkutya fajtánk, nagytestű, erős, izmos felépítésű, rendkívül tetszetős formájú kutya. Megvesztegethetetlen, bátor, gazdájához hűséges, kitűnő ház-, és területőrző.


Nomád pásztorkodó őseink állatainak megvédéséhez szükség volt bátor, félelmet nem ismerő, őrző-védő pásztorkutyára. A nomád pásztor, majd később a pásztorkodó állattenyésztő fő ellensége, vagyonának tizedelője a farkas és a szegénylegény volt. Ellenük kellett védeni az állatokat. Erre a feladatara két nagytermetű őrző-védő pásztorkutya-fajtát tenyészettek ki: a kuvaszt és a komondort.



KOMONDOR


Ázsiai eredetű ősi magyar pásztorkutya. Erőteljes szervezetű, nagytestű, mozgása mégis könnyed, kimért. Területvédő, bátor és vakmerő. Önálló, de sohasem akaratos.










PULI


 

 

 

 

 

 

Közepes testű ősi magyar pásztorkutya-fajta. Nagyon élénk vérmérsékletű, mozgékony energikus. Hihetetlenül tanulékony, terelésben és házőrzésben kiváló. A puli több színben fordul elő: fehér, fekete, szürke és fakó.


PUMI


A pumi legkorábbi megjelenési nyomát 1801-ből ismerjük az irodalomban. Igen élénk terelő eb, vakmerően bátor, ezért nagyobb állatok terelésében is szívesen használják. Hangos, ugatós fajta, házőrzésre is kiváló. Változatos szőrszínű, de leginkább ezüst és palaszürke.












MUDI


Elsősorban a Tiszántúl pásztorainak nagy becsben tartott kutyafajtája volt. 1936. évi tenyészállat vásáron történt a mudi első jellegleírása.

Élénk vérmérsékletű pásztorkutya, közepes termetű, a hazai pásztorkutyák közül a legrövidebb szőrzetű. Bátor, fogós természetű eb. A pásztorok által nagyon kedvelt, főleg nagyobb állatok mellett. Színe lehet fényes fekete, fehér, fakó.









SIMASZŐRŰ MAGYAR VIZSLA

Középnagy testű, sárga, rövidszőrű, legendásan értelmes, mindenes vadászkutya. Éles szimatú, kiegyensúlyozott, könnyen és gyorsan idomítható.














DRÓTSZŐRŰ MAGYAR VIZSLA


A simaszőrű vizslánál erősebb csontozatú, robosztusabb megjelenésű mindenes vadászeb. Könnyen kezelhető, tanulékony, a vízi munkát különösen kedvelő fajta.














ERDÉLYI KOPÓ

Középnagy testű, bátor, kitartó ősi magyar kopófajta. Kitűnő szaglással rendelkezik, könnyen tanítható, igénytelen. Kitűnően hajt, keresésre és vadelhozásra is használható.














MAGYAR AGÁR
 
Ősi magyar vadászkutya. A nyúl, róka, őz futással történő elejtésére, megfogására használják. Hosszú távon igen kitartó. Igénytelen, rendkívül szívós. Színe változatos.














 vissza az oldal elejére

 
   
 
2010. 06. 07. Oldal nyomtatása
©2005 A KvVM
Természetvédelmi Hivatala
neosoft&design