| |
Ramsari Egyezmény ESEMÉNYNAPTÁR 6/2004. (K. V. Ért. 3.) KvVM utasítás a Ramsari Egyezmény Magyar Nemzeti Bizottság és a Magyar Nemzeti Erdőrezervátum Bizottság létrehozásáról 1. Jelen utasítással a természetvédelemért felelős minisztérium állandó tanácsadó testületeként létrehozom a Ramsari Egyezmény Magyar Nemzeti Bizottságát (a továbbiakban: Ramsari Bizottság), valamint a Magyar Nemzeti Erdőrezervátum Bizottságot (a továbbiakban: Erdőrezervátum Bizottság), (a továbbiakban együtt: Bizottságok).
2. A Ramsari Bizottság feladata a nemzetközi jelentőségű vadvizekről, különösen, mint a vízimadarak tartózkodási helyéről szóló, Ramsarban, 1971. február 2-án elfogadott Egyezmény és annak 1982. december 3-án és 1987. május 28. június 3. között elfogadott módosításai egységes szerkezetben történő kihirdetéséről szóló 1993. évi XLII. törvény 4. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás, és az egyezmény határozatai alapján az egyezményből fakadó feladatok ellátása.
3. Az Erdőrezervátum Bizottság feladata az erdőrezervátum hálózat fenntartásával, az erdőrezervátum program működésével kapcsolatos véleményező, javaslattevő tevékenységet ellátó szervezetként, a tárcaszintű, a kutatói és a civil szféra együttműködését, koordinált vélemények kialakítását elősegítő feladatok ellátása.
4. A Bizottságok tagjai: elnök, szavazati joggal rendelkező tagok, valamint tanácskozási joggal rendelkező állandó meghívottak, akiket a tisztség ellátására a környezetvédelmi és vízügyi miniszter kér fel, a természetvédelemért felelős helyettes államtitkár javaslatára.
4.1. A Ramsari Bizottság 13 tagból áll, melyből 3 fő a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, 3 fő a nemzetipark-igazgatóságok, valamint 1 fő az Országos Környezet- és Vízügyi Főfelügyelőség képviseletében vesz részt a munkában.
4.2. Az Erdőrezervátum Bizottság 15 tagból áll, 1 fő a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, 2 fő a nemzetipark-igazgatóságok képviseletében vesz részt a munkában.
5. A Bizottságok tagjainak megbízatása három éves időtartamra szól.
6. A Bizottságok határozataikat egyszerű szótöbbséggel hozzák. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt.
7. A Bizottságok működésével kapcsolatos kiadásokat a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium költségvetésében kell biztosítani. A bizottságok működésével kapcsolatos titkársági feladatokat a Természetvédelmi Hivatal látja el.
8. A Bizottságok működését ügyrendjük határozza meg, melyet maguk fogadnak el. Jelen utasítás a kiadmányozása napján lép hatályba. A Ramsari Egyezmény Magyar Nemzeti Bizottságának címjegyzéke
Dr. Dévai György (elnök) Állatökológiai és Hidrobiológiai Tanszék Debreceni Egyetem Debrecen Egyetem tér 1. 4010 Tálas Zsuzsa Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
Dr. Györe Károly Halászati és Öntözési Kutatóintézet Szarvas Pf. 47. 5541
Szomor Dezső Apaj Géptelep Pf. 20. 2345
Szabó Balázs Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Budapest Költő u. 21. 1121
Musicz László Tata Város Polgármesteri Hivatala Pénzügyi és Városgazdálkodási Iroda Városgazdálkodási Csoport Tata Kossuth tér 1. 2890
Dr. Rácz Fodor Gábor Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Vadászati és Halászati Főosztály Vadászati Osztály Budapest Kossuth tér 11. 1055
Bőhm András Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség
Tirják László Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság
Dr. Aradi Csaba Debrecen Homokhát u. 53. 4225
Dr. Kárpáti László Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság
Érdiné dr. Szekeres Rozália Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
Holló Gyula Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
Haraszthy László (állandó meghívott) Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
Lakosné dr. Horváth Alojzia (állandó meghívott) Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
Schmidt András (titkár) Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
|